2014. nov 17.

Citromos füstölt lazacos saláta

írta: AnitaBobi//WheyHoLetsGo
Citromos füstölt lazacos saláta

Avagy varrjunk a gombhoz ruhát

Az történt, hogy hazafele beugrottam a boltba laktózmentes túróért, ami persze pont nem volt, viszont rám kacsintott egy 50%-ra leakciózott füstölt lazac. Keringtem pár percet a boltban, de valahogy csak visszatértem a lazachoz, közben már ki is találtam, hogy milyen salátát dobok össze belőle.

0IMG_0964.jpg

Semmi bonyolultat. :) A konyhai mérleg újabban fix helyet kapott a konyhapulton, úgyhogy szépen mértem mindent rögtön. (Erre még szoktatnom kell magamat, de jelentem, haladok :))

Adott a 10 deka füstölt lazac. 10 deka kígyóuborkát gyufaszálra szeleteltem (persze lehet darabolni is, nálam a lustaság és a szeletelő nyert), 10 deka koktélparadicsomot kettévagdostam. Előkerült a hűtő mélyéről a citron confit, amit a húgomtól kaptam, ebből egy fél (15 gramm) citromot nagyon apróra vágtam. Ez tulajdonképpen egy egészben eltett, sóban érlelt savanyított citrom. Eredetileg marokkói, de az enyém Franciaországból érkezett, és ilyen. (Mondhatnám konfitált citromnak is, de az nem ugyanaz.) A citron confit  íze sós, savanyú, és a héja miatt kicsit kesernyés is egyszerre, paradicsomos, halas ételekhez vagy salátákhoz nagyon jól passzol. 

De vissza az én salátámhoz. Az eddigieket összeforgattam, csak só és bors került rá, a lazacnak és a citromnak elég intenzív íze van így is. A lazacot ráhalmoztam a fotó miatt gondosan rátekergettem a saláta tetejére. Mivel elég nagyon olajos volt a lazac, kimaradt a lenmagolaj, amivel eredetileg meg akartam locsolni, viszont épp van itthon dió, ebből szórtam a tetejére 10 grammot, durvára vágva. Mire a postban eljutottam a kép beillesztéséig, már semmi nem volt belőle. :)

Ebben az adagban 379 kalória van. Ebből 20 gramm szénhidrát, 21 gramm zsír és 28 gramm fehérje. Ha valaki szigorú akar lenni magához, hagyja ki a diót, akkor csak 15 gramm a zsír, illetve vehet kevésbé olajos lazacot, nekem most ez volt a "gomb" a vacsorámon :)

 

Szólj hozzá

saláta lazac recept vacsora