Hazaballagván azon filozofáltam, hogy miért nem hiszek már a tündérmesékben. Miért nem hiszek el embereknek dolgokat, amiket mondanak: tényleg leszokom, holnapra elkészül, csak egy sör, ez nem az aminek látszik, bekapod-lefogysz (ha utóbbit pasi mondja, végképp ne hidd el hehe). Mások pedig annyira bizakodóak... Tény, sok éves tapasztalat áll mögöttem, ami miatt nem tudok már hinni a rövidebb utakban. A kérdés az, miért zavar most kevésbé?

Arra jutottam, hogy azért nem fáj már annyira, mert tényleg rajtunk áll a sorsunk, ha racionálisabban gondolkodunk. Ez egyrészt ijesztő, mert hirtelen mi lettünk a felelősek, másrészt felszabadító, mert tehetünk magunkért, és azokért akik hagyják magukat. Ha nem fogyitabikkal, injekcióstűvel és sebészkéssel állsz neki átszabni a testedet, hanem verejtékes munkával, akkor van időd útközben újragondolni a formáidat, és a végén azt kapod, amit szeretnél. Ennek a győzelemnek az íze is más. Ha igazán megdolgoztunk a fogyásért, (előléptetésért, egészségért), akkor nem csak a bikinis portfóliónk, hanem az önbecsülésünk is profitál az élményből.

"Az élet nem tündérmese. Ha elhagyod éjfélkor a cipődet, részeg vagy." Forrás: funnyand.com

Kiszámíthatóbb lesz a lét. Adódhat vis maior, de az életben inkább előre fejben levezethető egyenletek vannak. Ha mérgezed magad, a szervezeted felmondja a szolgálatot. Ha rossz főnök vagy, a beosztottaid egyre rosszabbul, egyre kevesebb lelkesedéssel dolgoznak majd neked. Ha vidám és kedves vagy, köréd gyűlnek az emberek és szeretni fognak. Ha finoman bánsz a testeddel, meggyógyulsz. (Note to self: akkor is elérhetsz egy jobb állapotot, ha orvosilag nem gyógyítható betegséged van, de nem vagy halálos beteg)

Szóval megszerettem a hosszabb utat. És azt is kezdem elfogadni, hogy gyakran ez az út a hegy árnyékosabb oldalán van, ahova kevesen merészkednek. Akik a sprintet és a hamis megoldást jelölik meg, nem rossz emberek, de nem kell mindenáron átrángatni őket a rögös útra. Lehet, hogy a vége ugyanaz lesz: elhízik, elhagy, meghal, de legalább nem akartuk ráerőszakolni a mi valóságunkat a másikra. Ez nem neki, hanem nekünk fontos. A mi lelki békénk a tét, ha erőn felül akarunk másokat megmenteni.

Kutyából nem lesz szalonna, békából herceg, tévé előtt ülve ritkán születnek milliomosok, és ha széllel szemben pisálsz, olyan lesz a nadrágod.

A csodákat kivéve. Csodák tényleg vannak. Bennük mindig érdemes bízni.

Kövessetek minket a Facebookon.