Amikor elkezdtem spinningre járni 3 évvel ezelőtt, annyi volt a célom, hogy lefogyjak. Aztán szépen lassan beépült a heti rutinomba és azon kaptam magam, hogy tiszta náthásan is ott tekerek délután 6-kor. Az első néhány héten annyira kifáradtam, hogy utána egyszerűen behullottam az ágyba. Miután hozzászoktam, egy-egy óra után sokkal energikusabbnak éreztem magam, vicces, de ahelyett, hogy vonszoltam volna magam hazáig, rugalmas léptekkel és kipirult arccal jöttem ki a teremből. Az edzés a fogyás mellett valami olyan pluszt is adott, amire nem számítottam. Energiát, magabiztosságot.

Sosem voltam sportos. Csapatsportokban botrányos voltam, versenyzéshez sosem voltam elég edzett. Aerobic órákon béna voltam a koreográfiában. A spinning viszont olyan, hogy csak rajtad múlik mennyire hajtod szét magad. És ez jó. Csak te vagy és a bicikli. Nem előz le senki, nem rontod el a lépést. Ugyanez a helyzet a súlyzókkal. Fogod, megemeled, kész. Saját magaddal versenyzel, a tegnapi, az egy hónappal, egy évvel ezelőtti önmagaddal. Ha minden edzésen kihozod magadból a maximumot, vagy talán egy picit többet, az eredmény nem marad el. Azon kívül, hogy elindulnak a szemmel látható változások, a mentális siker sem elhanyagolható.

Belőlem egy külső szemlélő, aki nem ismert néhány évvel ezelőtt, annyit lát, hogy ok, egy vékony lány, ennyi. Amit viszont én tudok, hogy mennyit változtam az elmúlt 2-3 évben (pl. már nem vág be a harisnya az 'oldalhájamba' a derekamon :-D), és mennyi mindent tettem ezért én. Régen sosem vettem volna fel a térdem fölé érő szoknyát. Most élvezem, hogy vannak lábaim, még ha tudom is, hogy van még mit formálni rajtuk. Egy régi kedves férfi ismerősöm nemrég megjegyezte, hogy igen, mintha fogytam volna, de lehet, hogy csak a fejem lett nagyobb. ;) Megkértem, hogy nyugodtan fogja meg a fenekem... és meglepődött, majd elismerően bólintott. :)

Nekem az edzés egyfajta me-time. Olyan idő, amit csak magamra fordítok. Nem viszek magammal telefont, nem nyomogatom a facebookot. Volt, hogy bevittem hogy zenét hallgassak, de csak útban volt. Az első öt perc után az agyam úgyis lekapcsol. Az ellipszisen még pörgök az aktuális dolgaimon, de utána csak 1-8-10-12 van. :) Mikor elkezdtem lejárni, a teremben egy srác megkísérelt szóba elegyedni velem, megkérdezte kivel járok le edzeni. Mondtam egyedül, mert nem beszélgetni jövök. :) Legközelebb már én voltam a lány, aki egyedül jár edzeni. De nekem ez az 1-2 óra nagyon jó arra, hogy kiszellőztessem a fejemet.

Volt egy húzós időszakom nemrég, amikor többek között az edzésnek is köszönhetem, hogy nem estem szét. Egyrészt megvolt a megszokott rutin; a munka utáni edzés, így ahelyett, hogy otthon sajnáltam volna magam, a teremben szépen levezettem a feszültséget. Másrészt az evés. Ha ki vagyok borulva hajlamos vagyok nem/rengeteget/össze-vissza/hülyeségeket enni, gondolom ezzel vagyunk így páran. Akkor már néhány hónapja az edzés mellett figyeltem arra is, hogy miket eszek, éppen elkezdett látszani. Így el kellett döntenem, hogy elengedem-e magam, és az eddigi eredményeimet a kukába hajítom, vagy figyelek továbbra is. Úgyhogy bár étvágyam nem volt, szépen tuszkoltam le a kaját amikor kellett, hiszen csak magammal szúrtam volna ki, ha feladom. Ha már a rajtam kívül álló dolgok kicsúsztak a kezemből, úgy döntöttem ezt a dolgot nem engedem el. Jól tettem.