Nem vagyok egészséges tökéletes. Az elmúlt két év leckéje ez volt. Megtanulni, hogy egészség és egészség között is van különbség. És még mindig tart a tanulás. Hú, de még mennyire...

Nem vagyok hajlandó (tovább) sajnálni vagy sajnáltatni magamat, és fontosnak érzem, hogy az autoimmun betegséggel kapcsolatos információimat megosszam másokkal, mert amikor engem diagnosztizáltak, a legrosszabb az volt, hogy sehol sem kaptam válaszokat. Vagy ha kaptam is, nem sokra mentem velük, ellenben erős késztetést éreztem, hogy kövekkel megrakott zsebekkel elinduljak a Duna irányába.

Mielőtt tovább olvassátok a kis AI (autoimmun)/Hashimoto cikksorozatom első pillérét, ezeket jól véssétek az eszetekbe:

1. Mindig, minden esetben konzultáljatok orvossal. Mindent mondjatok el neki, amit kipróbáltok. Akkor is, ha látszólag lesz*rja!

2. Mindig figyeljetek és hallgassatok a testetek jelzéseire (evés és edzés terén egyaránt).

3. Nem vagyok orvos, csak makacs, és válaszokat akarok. Ezeket a válaszokat pedig szeretném elmondani a többi hasonló cipőben járó embertársamnak, úgyhogy bármi konkrét kérdés adódik ==> orvos

4. Ami nekem bejött, az Neked lehet, hogy pont ellenkezőleg hat, tesztelni kell magadat és türelmesnek lenni.

Mi is az a Hashimoto. Az orvosok szerint, csak röviden: egy autoimmun állapot előidézte pajzsmirigy pusztulás gyulladás. A gyulladás alulműködést okoz, majd a pajzsmirigy elpusztulhat le is állhat. Kezelés csak magára az alulműködésre van: hormonpótlás. Nem minden esetben van erre szükség, de ha diagnosztizálták, kontrollra járni kell, mert a pajzsmirigy alulműködés nem játék. Ahogy a medve sem. Az orvosok szerint létezik csodapirula (a hormon), amit ha bekapkodsz minden reggel életed végéig, akkor minden szép és jó lesz. A rossz hír, hogy ez nem igaz. A jó hír viszont, hogy rendszerességgel és bizonyos szabályok betartásával mégis igaz lehet.

Kezdjük azzal, hogy diagnosztizáltak egy olyan betegséggel állapottal, amiről az orvosok is csak kb. tudnak valamit. Nem túl megnyugtató, ugye? Mit lehet tenni? Bőgni, sajnálni magad, aztán felállni és megnézni, hogy mit lehet kihozni jelen helyzetből. Ezek a stációk mindenkinél mások. Agyalós, rágódós személyiség vagyok, sokáig érlelek magamban dolgokat, aztán hirtelen cselekszem. Majd' egy évig folytattam az addigi (amúgy nem borzasztó, de a kondíciómnak nem megfelelő) életmódomat. Aztán váltottam: rendszeresen sportoltam, kerültem az alkoholt, a glutént is amennyire lehetett.

Ez tartott fél évig. Tök jó volt. Nyáron kicsit csaltam, csalogattam, aztán a legutóbbi kontrollon kiderült, hogy hiába próbálok életet lehelni a pajzsmirigyembe, kivonta magát a forgalomból. Dacos lettem. Kis túlzással kenyeret ettem tésztával, meghintve liszttel, mindez jäegerbe mártva, mert úgyis mindegy. Dehogy mindegy! Nem tudom, mit gondoltam, kivel szúrok ki, de ez is a tanulás része. Most újrakezdtem. Ez jó teszt lesz, hogy reprodukálhatom-e azt a mértékű életminőségjavulást, amit tavasszal éltem át. A következőkben arról írok majd, hogy nekem mi vált be, pontosan mitől lettem újra életerős.

Folytatásom következik. Addig is egy kis inspiráció főleg azoknak, akik ugyanattól félnek, mint amitől én tartottam az elején (hogy kopasz, kövér és leginkább halott leszek 40 évesen). Ez a nő nagyon is él.

Folytatás: itt.